Bizton állítjuk, hogy hogy 25 éves méhészeti tapasztalatunkkal a legtisztább BIO minősítési termékeket szállítjuk számodra!

Méhészetünk Magyarország keleti régiójában található, melynek fekvése vándor méhészkedéshez ideális.
A méhészet központi telephelye egy több ezer hektáros akácerdő közepén van, így elmondható, hogy 100 %-ban tiszta és környezeti terheléstől mentes akácmézet tudunk előállítani.
Emellett vándorolunk még repce, napraforgó, vaddohány és esetenként ámor akác növényi kultúrákra is. Méhészetünknek BIO minősítése van, így az általunk illetve a méhek által megtermelt akác, vaddohány, ámor akác és tavaszi vegyes is rendelkezik BIO tanúsítvánnyal.

Jelenleg 450 méh családdal gazdálkodunk.

A méz minőségét nem csak a méhek szakértelme, hanem több olyan körülmény is meghatároz, amely elsősorban a méhésztől függ, Ilyen a termeléstechnológia, a kaptár típusa, a méhész szakértelme, hozzáértése, felszerelése, a méh legelők adta lehetőségek megfelelő kihasználása, a méhcsaládok állapota. Ezen összetett, bonyolult méh-méhész kapcsolat adja azt a tiszta természeti kincset, amit méznek neveznek.

A mi méhünk (Apis mellifera) mint faj valószínűleg 8-30 millió évvel ezelőtt alakult ki, és mint faj viszonylag fiatalnak tekinthető. A méhek termékeinek emberi hasznosítása egyidős az emberrel. A természetétől fogva vegyes táplálkozású ember a "megpróbálni és tévedni" egyszerű módszerével hamar felismerte a méhlakás jelentőségét. Ezt bizonyítja a már Homo sapiens fajhoz tatozó Cromagnoni ősember sziklarajza az Arana barlangban (Spanyolország). A rajz, amely 16.000 éve keletkezhetett, egy lányt tartalmaz, aki méhektől körüldöngve lépesmézet szed egy üregből. A történelem előtti idők embere az egész lépet elfogyasztotta. A peték és lárvák nem zavarták. Az édes méz mellett a fehérjetáplálék csak fokozta a zsákmány értékét, hiszen a fehérje iránti igényt elsősorban nehéz és veszélyes tevékenységgel - vadászattal - lehetett kielégíteni.

Az asszírok egyik ékírásos táblája mézzel készült gyógyszerek receptjeit hagyta ránk, bizonyítva a méz akkori felhasználását. Az ókori Egyiptomban jelentős volt a méhészkedés. Bizonyítják ezt a templomi domborművek, ahol ismételten előfordulnak (a meglehetősen karcsú) méhek. Egy tébai sírkövön méhkas ismerhető el. A piramisokban mézet és mézes süteményt találtak. Nagyobb számban ismertek méhviaszból készült szobrocskák is. A balzsamozáshoz az egyiptomi orvosok és papok méhészeti termékeket (méz, viasz, propolisz) is felhasználtak.

Jelenleg minden lakott kontinensen elterjedt az európai házi méh (Apis mellifera). Ez a csodálatos állat a virágok nektárjából készíti a kb. 80 % cukrokat (szőlő- és gyümölcscukrot) tartalmazó mézet.
A méz ősidők óta, és jelenleg is az egyetlen természetes tömény édességforrás Gyógyhatásának oka a kissé savas pH, antioxidáns tartalma és a benne lévő biológiailag aktív anyagok sokfélesége, valamint kalcium, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, nátrium, cink és kis mennyiségben B1, B2, B3, B5, B6, C-vitamin. A sötétebb mézek gazdagabbak ásványi elemekben.

Magyarország területén jóval a honfoglalás előtt foglalkoztak méhészkedéssel. Az itt élő néptörzsekről Szeveréni feljegyezte, hogy mézből készült italt ittak. A honfoglaló magyarok is minden bizonnyal ismerték a méhészkedést. Erre utal a finnugor eredetű méz és méh szavunk is.
A kolostoraink, apátságaink az Árpádok korában már nagyban méhészkedtek. Szent István három okiratban is foglalkozott a méhészettel, míg II. András 1228-ban kiadott diplomájában már megemlíti a pécsváradi apátság javadalmai között a méhészetet.
A méhészkedés ezen időkben jelentős anyagi haszonnal járt, ezért kezdettől fogva adókat vetettek ki rá. Szt. István a méhészeti termékeket is tized alá tartozónak vette. Az első latin nyelvű méhészkönyv 1645-ban jelent meg Horhi Miklós „Tractatus de apibus” címmel.